Miért válassz magyar fejlesztőt akár az Egyesült Államokból is?

  • android alkalmazás fejlesztés

Olyan, a mobil alkalmazás fejlesztés területén jártas keresel, aki minőségi munkát tesz le az asztalra, határidőre teljesít, ráadásul elfogadható ár-érték aránnyal is dolgozik?

Egy magyar partnerrel nem fog csalódás érni.

Szerte a világon, többek között az Amerikai Egyesült Államokban is számos vállalat felismerte már, hogy számára megéri kiszervezni bizonyos tevékenységeket. A mobil applikáció fejlesztés  pontosan egy olyan feladat, amit egy átgondolt kiválasztással hozzáértő kezekbe lehet adni. Mindezt ráadásul akár a tengeren túlra is, miközben a kézhez kapott szolgáltatás színvonala nem lesz alacsonyabb.

A bejegyzésünk egyik célja az, hogy ha épp kivitelezőt keresel a céged mobilapplikációjának fejlesztésére, akkor segítsen Téged a megalapozott döntéshozatalban. Emellett a cikk másik célja nem titkolt szándékkal az, hogy a figyelmedbe ajánlja a magyarországi alkalmazásfejlesztőket, mint ideális választást.

Először tehát lépésről lépésre végig fogunk vezetni Téged az ideális fejlesztő megtalálásának folyamatán. Utána pedig konkrét érvekkel és tényekkel fogjuk alátámasztani, hogy magyar partnerrel együtt dolgozva miért fogsz magas értéket kapni a pénzedért cserébe.

Vágjunk is bele, keressük meg azt a személyt, aki létrehozza az általad megálmodott digitális terméket.

Az mobil vagy webes alkalmazás fejlesztés kiszervezésétől nem kell tartanod

Abszolút érthető, ha elsőre bizonytalanságot kelt benned a gondolat, hogy egy teljesen ismeretlen, tőled több ezer kilométerre lévő vállalkozás számára szervezz ki egy ilyen fontos feladatot. Hogy eloszlassuk a kételyeid, a figyelmedbe ajánlunk néhány beszédes statisztikát.

Talán a leginkább szembetűnő adat, hogy globális viszonylatban a cégek 78%-a pozitívan értékeli a kapcsolatát az „outsourcing” partnerével. Ez nem lehet véletlen. A költségek lefaragása mellett az egyik legfőbb motivációt az jelenti, hogy az egyes részfeladatok kiszervezésével extra kapacitás szabadul fel a legfontosabb teendők elvégzésére.

A mobilalkalmazásod fejlesztését tehát bátran rábízhatod egy külsős partnerre. Már csak az a kérdés, hogy a feladatra miként találj megbízható kivitelezőt?

mobil alkalmazás fejlesztés, mobil applikáció fejlesztés

Először nézzük meg azt, hogyan ne válassz fejlesztőt

Természetesen nem az idődet szeretnénk rabolni, aggodalomra semmi ok.

Mindjárt végig fogunk vezetni azokon a lépéseken, amelyek segíteni fognak Neked a megfelelő kivitelező megtalálásában. Viszont a munkánk része, hogy nyomon kövessük a piaci történéseket és bizony látjuk azokat a típushibákat, amikbe sajnos sokan belefutnak. Mi szeretnénk, hogy Te el tudd kerülni ezeket, és gördülékenyen dolgozhass együtt a választott fejlesztőddel.

Szóval, íme azok a hibák, amiket el kell kerülnöd akkor, amikor alkalmazásfejlesztőt keresel.

  • Nem számolsz az időeltolódással – ha közted, és a kivitelező cég között 10 óra az időeltolódás, az jelentősen le fogja lassítani a kommunikációt. Amikor Te aktívan dolgozol, nála épp éjszaka lesz. Minden sürgős kérdésedre csak egy nappal később kapsz majd választ. Ugye ezt nem akarod?

  • Nem állapodsz meg egy kapcsolattartó biztosításában – rendkívül kellemetlen, amikor nincs kihez fordulnod a kérdéseiddel, mert mindenki csak hárítja a felelősséget. Mindig állapodj meg előre a kapcsolattartód személyében és rendelkezésre állásában.

  • Nem kérsz tesztelést – Te sem akarod, hogy már csak akkor derüljenek ki az applikáció hibái, amikor a projekt átadásra került és már kifizetted a fejlesztőt. A tesztelést mindig foglald bele a szerződésbe.

  • Ne csak az alacsony ár alapján hozz döntést – lehet, hogy elsőre jó „dealnek” tűnik a kedvező munkadíj, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy a túl alacsony ár mögött legtöbbször szakmai hiányosságok állnak. Mindig igyekezz megbizonyosodni róla, hogy a kedvező árat kínáló kivitelező mennyire képes a minőségi munkára.

Most, hogy már tisztában vagy a buktatókkal, rátérhetünk végre a kiválasztás helyes menetére.

Csináld végig ezt a folyamatot és megtalálod az ideális fejlesztőt

Az applikációd kivitelezőjének kiválasztásához vezető, kitesztelt és bevált formulát mutatjuk meg Neked lépésről lépésre.

Kezdd a folyamatot egy kis kereséssel. Egyszerűen olvass, kutakodj egy kicsit olyan alkalmazásfejlesztő-ügynökségek iránt, akik nemcsak egy sablonos weboldalt tudnak felmutatni, hanem tartalomgyártással értéket is adnak. Tehát van egy rendszeresen frissített blogjuk, ahol értékes anyagokat, esettanulmányokat osztanak meg az olvasóikkal.

Első körben gyűjtsd ki magadnak azt a TOP 5 kivitelezőt, akinek az online jelenléte a leginkább szimpatikus volt a számodra. Olvasd el az értékeléseiket, illetve nézd meg azt is, hogy milyen referenciákat tudnak felmutatni.

Megvan a szűkített listád? Szuper. Most pedig vizsgáld meg az 5 potenciális partnert a következő szempontok alapján.

webfejlesztés
  • Az elvégzett munka minősége

    Milyennek találod a korábban elvégzett munkáikat? Minőségi, könnyen használható alkalmazásokat fejlesztettek? Milyen technikai megoldásokat látsz náluk? Mely iparágakban van tapasztalatuk? Mennyire illeszkednek a kvalitásaik az általad elvárt szinthez?

  • Kapacitás

    Mekkora létszámmal dolgoznak? Milyen határidőre tudnak teljesíteni? Mennyire képesek összetettebb munkákat is megoldani, illetve ennek mekkora relevanciája van a számodra? Nézd meg, hogy képesek-e megbirkózni azzal a feladattal, amit nekik szánsz!

  • Fejlesztésen kívüli szolgáltatások

    Meglátásunk szerint ez az egyik leglényegesebb szempont. A folyamat során ugyanis felépül egy rendszer, aminek a működése során hibák léphetnek fel. Érdemes olyan ügynökséggel megállapodnod, akik az app élesítése után bizonyos időközönként elvégzik a szükséges frissítéseket, illetve szükség esetén orvosolják a működésbéli hibákat is.

  • Elérhetőség

    Azzal a céggel lesz könnyű majd együtt dolgoznod, aki biztosít a számodra egy projektmenedzsert, aki a rendelkezésedre fog állni. Erre mindenképp fordíts figyelmet a kiválasztás során. Gondolj az időeltolódásra is, hogy időben kaphass választ a kérdéseidre.

Ha a felsorolt szűrőkön keresztül vizsgálod a szűkített listán szereplő fejlesztőket, máris sokkal közelebb kerülsz a megalapozott választáshoz.

Most pedig engedd meg, hogy még inkább könnyűvé tegyük számodra a választást és a figyelmedbe ajánljuk a Magyarországon dolgozó fejlesztőket.

Magyar fejlesztőcéggel együttműködve magas minőséget fogsz kapni a pénzedért cserébe

webshop készítés

A gyakorlatban ez úgy fog kinézni, hogy gördülékeny lesz a munkamenet, folyamatos rendelkezésre állást és minőségi produktumot fogsz tapasztalni, méghozzá határidőre. Az érvelésünket hosszabban is kifejtjük Neked.

  • Optimális elhelyezkedés

    Magyarország Európa szívében található, mindössze plusz 6 óra eltolódással a New Yorkban aktuális időhöz képest. Ez a gyakorlatban folyamatos lehetőséget biztosít a napi egyeztetésekhez, meetingekhez vagy e-mail váltáshoz. Ennek köszönhetően nem kell hosszú várakozással számolni két üzenet között, vagyis a munka folyamatos ütemben mehet.

  • Szakmai tapasztalat

    Számos külföldi vállalat ismerte már fel a magyar partnerekkel való együttműködés lehetőségét. Íme, egy rövid lista azokról a nagyvállalatokról, akik a tevékenységük egy-egy fontos ágazatát Magyarországra szervezték ki:

    • IBM
    • General Electric
    • Prezi
    • Emirates Airlines
    • Deloitte

    A lista egyre hosszabb, hiszen a pozitívumokat látva egyre több cég nyit a magyarok felé. Ez pedig nem csak a költséghatékonyságnak tudható be.

  • Képzettség

    A magyarországi egyetemek közül négy is világszinten TOP 1000 egyeteme közé tartozik. A lakosság számához viszonyítva ez remek eredménynek számít.

    Az oktatás színvonalának köszönhetően évről évre magasan képzett szakemberek ezrei kerülnek ki a munkaerőpiacra, akik ráadásul magabiztosan kommunikálnak angolul. Sokan közülük egy vagy akár több szemesztert is külföldön töltenek, értékes tapasztalatokat szerezve ezáltal.

  • Munkamorál

    A magyar dolgozók, azon belül is kifejezetten a fejlesztők számára nem ismeretlen a túlóra fogalma. Céltudatosság és magas szintű szorgalom jellemzi őket, ami sokszor már munkamániába is átcsap. A határidőt szent fogalomként tartják számon, vagyis egy-egy applikáció fejlesztése során hajlandók extra erőfeszítést és energiát tenni a munkába.

  • Naprakész tudás és felkészültség

    A földrajzi távolság egyáltalán nem gátolja meg a magyar fejlesztőket abban, hogy mindent megtegyenek a szakmai tudások naprakészen tartásáért. A magukat komolyan vevő ügynökségek pénzt és energiát nem sajnálva tanulnak a legprofibb külföldi fejlesztőktől, illetve gyakran repülőre is ülnek egy-egy fontosabb konferencia vagy expo kapcsán.

  • Kitűnő ár-érték arány

    Valószínűleg a számodra sem elhanyagolható kérdés, hogy mennyibe fog kerülni az alkalmazásod fejlesztése. Egy fejlesztő órabére Magyarországon átszámítva 10 és 20 dollár között van. Ugyanezt a munkát egy szakember Amerikában háromszoros, vagy négyszeres órabérért végzi el.

    Természetesen a kiszervezésnek vannak járulékos költsége, de a teljes projekt így is sokkal kedvezőbb áron fog kijönni. Ami pedig még fontosabb, hogy az alacsonyabb kivitelezői díj nem vonz maga után minőségbéli csökkenést.

Megbízható, jó ár-érték aránnyal rendelkező fejlesztőt keresel?

Remélhetőleg a cikkünk elolvasása után most már kristálytisztán látod, hogyan fogod megtalálni azt a fejlesztőt, aki megbízható, kiváló ár/érték aránnyal dolgozik és minőségi munkát képes végezni. Abban is bízunk, hogy sikerült meggyőznünk Téged a magyar szakemberek alkalmasságáról.

Ha már idáig elértél az olvasásban, ne is keresgélj tovább. Jelentkezz ide kattintva az ingyenes konzultációnkra, ahol közösen kitaláljuk, milyen típusú fejlesztés illik leginkább a cégedhez.

Ha pedig további kérdéseid merültek fel, keress minket egész bátran, rövidesen válaszolni fogunk

Köszönjük a képeket a Pixabay-nek, Unsplash-nek és a Pexels-nek!

mobil alkalmazás fejlesztés, mobil applikáció fejlesztés
2019-08-08T15:46:05+00:002019, április 19, péntek|Categories: Egyéb|Cimkék: |