• Itt tartunk most CodingLab

Itt tartunk most – CodingLab, Startup a szoftverfejlesztői piacon

Az évvége sokakat a visszatekintésre ösztönöz, majd ebből kiindulva a következő év megtervezésére. Ez alól én sem vagyok kivétel. Szeretem átgondolni, elemezni és megtervezni mindazt, ami az életemet és a munkámat meghatározta a közelmúltban és meghatározza majd a közeli és távoli jövőben.  

Az elmúlt közel 2 év nagyon izgalmas és tanulságos volt, hiszen letettük a CodingLab Kft. betonbiztos alapjait. Nem kis dologra vállalkoztunk: új belépőként jelentünk meg a hazai szoftverfejlesztő piacon. A fő tevékenységi körünk a felhő alapú webes alkalmazások egyedi fejlesztése és a mobil app fejlesztés, a fő versenyelőnyünk pedig egy nagyon komoly üzleti szemlélet, amivel minden egyes fejlesztést megközelítünk és amit az elmúlt 10-15 évben szedtem én is magamra és a csapatban dolgozó fejlesztők is a korábbi, sok esetben külföldi munkáik során.

Mit sikerült elérnünk?

Jöjjenek előbb a számok, azt mindenki szereti.

Közel két évvel ezelőtt 2 fejlesztővel kezdtük el a működést. Mára több mint 20 ember közös munkájának gyümölcse az, ahol tartunk. 7-8 hónap után igazolódott be számomra a döntésem a vállalkozás elindításával kapcsolatban, holott 12 hónap után sem volt még feltétlenül stabil a működésünk. Most már ki merem jelenteni és le merem ide írni, hogy ígéretes a jövő. Ezt támasztja alá, hogy idén 100 millió forint feletti árbevételt tudhatunk magunkénak, melynek döntő részét az egyedi vállalati alkalmazások fejlesztése teszi ki. 

Kicsit több mint 1 év után meg tudtuk nyitni a saját irodánkat, ahova a csapat bármelyik tagja bármikor be tud jönni és ahol közös meetingeket tudunk tartani, ha szükséges.

Munkák tekintetében van olyan komplex projektünk, amin 12 hónapja dolgozunk, természetesen agilisan, az ügyféllel együtt. Volt olyan munkánk, melynek a kivitelezésén egyszerre 5 kollégánk dolgozott. És volt olyan időszak, hogy 7 projektünk futott egyszerre. Ezek kis dolgok a szoftverfejlesztési piacon, nagy dolgok viszont egy önálló cég életében. 

A legnagyobb sikerek

És akkor a kevésbé számszerűsíthető, de számomra hihetetlen sikert adó eredményeink.

Anno, mikor hezitáltam, hogy merre tovább, egy dolgot nem akartam: kötöttséget. Semmilyen szempontból. Sem munkaidő, sem felelősség, sem kreativitás, sem döntések terén. (Ez nagy szabadság, de óriási felelősség is! Csak az vágjon bele, aki elbírja a felelősség ilyen mértékű terhét!)

És ezt nemcsak magammal, de a csapattal szemben is fő irányelvként tűztem ki a zászlónkra. Éppen ezért a mai napig érvényes a “remote first” szemlélet. Az iroda adott, a csapat szabadon jöhet be bármikor. 4 kollégánk dolgozik konstans az iroda falai közt, mindenki más döntőrészt Budapest és Pest-megye valamely pontjáról vesz részt a projektekben.  

És ha már csapat, büszke vagyok arra, hogy sikerült olyan csapatot összehozni, amiben olyan fejlesztők, architektek, üzleti elemzők, UI/UX szakemberek, projekt menedzserek dolgoznak, akik külföldön is éltek/élnek és a világ top20 vállalatánál töltöttek be team leader, architekt, senior fejlesztői pozíciókat. A minőség nekem mindig nagyon fontos volt. Ezzel a csapattal nagyon magas színvonalú munkákat tudunk kiadni a kezünkből, ezt a rengeteg tudást és tapasztalatot tudjuk minden egyes projektünk során átadni egymásnak és az ügyfeleinknek is.

Megbízásokat tekintve a kezdetekben a saját kapcsolatrendszeremből profitálva indultunk el. Olyanokkal vettem fel a kapcsolatot, akik jól ismertek. Tudták, hogy amit mondok, ahhoz tartom magam és amit ígérek, az úgy is lesz. A legtöbb esetben olyan cégek mellett rúgtunk labdába, akik már letettek több sikeres fejlesztést az asztalra az elmúlt 3, 4, vagy akár 5 évben és mégis minket választottak. Hálával tartozom ezért a bizalomért az első ügyfeleinknek! 

Hatalmas fordulópontként éltem meg a cég életében az első ajánlásokat. Mára ott tartunk, hogy a legtöbb esetben már azokat sem ismerem, akik a leendő ügyfélnek ajánlottak minket, olyan hosszúra nyúlt a ajánlási lánc.

Számos siker sztorink volt és bizony voltak tárgyalások, amelyeknél nem mi álltunk fel megbízottként az asztaltól, de ezek mind-mind nagyon értékes beszélgetések voltak, amik rengeteget adtak nekem, mindből tanultam valamit.

Újabb fordulópontot hozott az elmúlt félév, nem korlátozódunk most már kizárólag Magyarország területére. Kooperálunk külföldi partnerekkel Svájcból, Norvégiából, Belgiumból és az USA-ból és ígéretes tárgyalásaink vannak a Közel-Keleten és Dél-Afrikában is.

Zsákutcák 

Szándékosan nevezem zsákutcának, mert ezek nem kudarcok voltak, hanem projektek, amiket kipróbáltunk és még időben elengedtünk. A kollégáim szerint ez is egy erőssége a CodingLabnek/nekem, időben el tudjuk engedni azt, ami nem működik, így az agilitás a vállalkozás minden területén érvényes, nemcsak a szoftverfejlesztés terén.

Az egyik ilyen zsákutca a fejlesztői erőforrás kihelyezés volt. Még a kezdetekkor sok energiát fordítottuk a fejlesztés mellett humán erőforrás kiszervezésre. Multinacionális cégeknek próbáltunk segíteni abban, hogy megfelelő kompetenciával rendelkező fejlesztőket adjunk nekik, a saját csapatuk erősítésére. Ebben az iparágban tevékenykedtünk, így azt gondoltuk, hogy a HR ismeretek mellett a mi szaktudásunk nagyon jól illik ebbe a profilba. Ez így is volt. Mindössze egy dologgal nem számoltunk: a fejlesztők szemében mi még ismeretlenek voltunk a piacon. Nem érte meg nekik még csak válaszolni sem a megkeresésekre. 3 hónapig próbálkoztunk, tettünk pénzt és energiát ebbe az üzletágba is, de felismertük, hogy nem hatékony, így félretettük.

És hogy miért zsákutca és nem bukás? Mert azt az utcát azóta megnyitotta a mögöttünk álló másfél év sikeres projektjeinek és a cég marketingjének a munkája. Az erőforrás kiszervezésben szerzett tudásunk és tapasztalatunk megvan, a kapcsolati hálónk még szélesebb, a cég neve szakmai körökben és a fejlesztők körében egyre ismertebb. A piaci igény pedig továbbra is fennáll arra, hogy segítsük a nagyobb cégeket azzal, hogy előszűrjük és az adott csapatba, adott pozícióra illő szakembereket küldünk hozzájuk (félreértés ne essék, nem a saját csapatunkról beszélek!), így ez egy új lehetőség ismét a cég életében. 

Merre tovább?

Az üzleti lehetőségek megvannak. Azonban az elmúlt 4-5 hónapban éreztem igazán azt, hogy nem tudunk elég időt tölteni az ügyfeleinkkel. Rengeteget kommunikálunk csapaton belül, egyeztetünk a projektek minden egyes lépéséről, megvitatjuk a megoldási alternatívákat. De fontos az ügyfelekre és az üzletfejlesztésre is koncentrálni. 

E téren is fordulóponthoz ért a CodingLab november elején, amikor Tőkés Robi barátom, üzlettársam csatlakozott hozzánk, mint üzletfejlesztési vezető.

Kimondtuk, papírra vetettük, hogy komoly projektekben szeretnénk a jövőben is szerepet vállalni. A kifejezetten nehéz, kihívást jelentő lehetőségeket keressük, mert a mi igazi know- how-nk ebben van és emiatt vagyunk kiemelkedők a piacon.

Munkafolyamatok tekintetében erősödni kívánunk a projektek tervezési fázisában. Tervező típusú ember vagyok és az elmúlt 2 év minden egyes munkája azt igazolta, hogy ha megfelelő időt és energiát szentelünk az előkészítésre, akkor azzal rengeteget lehet nyerni időben és pénzben is a kivitelezés során. Ez nem jelenti azt, hogy hátat fordítunk az agilis fejlesztésnek, sőt! Továbbra is az agilitást tartjuk szem előtt, hiszünk benne, ezt visszük tovább, még nagyobb hangsúlyt fektetve a fejlesztések előkészítésére.

Emellett komoly terveink vannak humán téren is. Mint ahogy fentebb említettem, számomra a minőség a legfontosabb. Ezidáig senior fejlesztőkkel tudtuk azt a minőséget garantálni, amit elvártam magamtól, a csapattól, nem utolsó sorban pedig a projektek komplexitása és az ügyfelek is elvártak tőlünk. A saját irodával azonban lehetőségünk nyílt arra, hogy a senior fejlesztőinkkel elősegítsük junior szoftverfejlesztők fejlődését és velük bővítsük a csapatot tovább. Marad továbbra is a “remote first” szemlélet, de kialakítunk egy mindenki számára adaptálható megoldást arra, hogy a senior fejlesztők hatékonyan tudjanak együtt dolgozni kisebb tapasztalattal bíró kollégákkal. Aki ebben az üzletágban dolgozik, nagyon jól tudja, hogy milyen nehéz ma Magyarországon jó fejlesztőket találni, így kiemelt szerepe van annak, hogy belülről is képezzünk szakembereket. 

A szakmai fejlődés a meglévő tagoknál is kulcsfontosságú. Meetupok keretein belül segítjük majd a csapat további szakmai fejlődését. Ez nem korlátozódik kizárólag kódolással kapcsolatos tudás anyagra, hiszen mindannyian vállalkozók is, így az üzleti szemlélet, pénzügyi alapismeretek átadása ugyanolyan fontos és hasznos számukra. 

Végezetül, aki ismer, az tudja, hogy számomra nagyon fontosak az emberi értékek. Néha már-már sok is lehet az, hogy szeretek a kollégákkal beszélgetni, megismerni az életüket, az “emberi” oldalukat.

Nagyon jó élmény volt számomra, amikor idén nyáron megszerveztük az első csapatépítő sörözésünket a Pagonyban. 12 fős asztalt foglaltunk este 6 órára, 7 órakor már kicsi volt az asztal és 9-kor még mindig jöttek srácok. Azóta volt több közös esténk. Egyiken sem kötelező részt venni, de azt látom, hogy aki tud, az szívesen jön és ezek az esték teret adnak arra, hogy egyre jobban ismerjük egymást. Sokaknál egyéb összefonódások is születtek a vállalkozásaikban, mert mindenki érzi, hogy ez egy jó csapat, jó szakemberekkel.

Célom, célunk ezt tovább erősíteni 2020-ban is és egy olyan cég alapjaira építkezni tovább, amit ha nem is emelnek piedesztálra, de példaként emlegetnek, mint a szoftverfejlesztő piac kiemelt szolgáltatást nyújtó és a 21. század X, Y és Z generációinak hatékony együttműködését koordináló vállalkozása.

2019-12-17T21:02:01+00:002019, december 17, kedd|Categories: Egyéb, Egyéb kategória, Felhő alapú webes alkalmazás fejlesztés, mobil alkalmazás fejlesztés|Cimkék: |